Végzett hallgatóink „csak a NADA 5 pont” kezeléssel elért eredményeiből:
 
Egészségügyben, kardiológia ambulancián dolgozom.
A délutáni rendelés vége felé jártunk, amikor a szabadságon levő, 49 éves kolleganőnk bejött.
- Szia … Te itt? Családdal vagy? – kérdeztem.
Meglepődtem, mert tudtam, hogy szabadságon van, s ilyenkor nem szokott bejönni.
- Hát csak beugrottam elköszönni, adok egy puszit, és már itt sem vagyok – mondta zavartan nevetgélve, s közben egyik lábáról a másikra állt.
- Várj egy kicsit befejezem a munkám , s tudunk beszélgetni - mondtam.
Mire közölte, hogy nem várhat, mert dolga van. Mindenáron menni, menekülni akart.
Láttam, s éreztem, a mosoly , a zavar mögött valami lappang.
Igyekeztem befejezni a munkám, s megkértem őt, hogy várjon, mert szeretném, ha segítene nekem valamit, és ezt meg kell beszélnünk.
Csakhamar tiszta lett előttem a szokatlan viselkedése.
Krízisbe került, s kiutat csak az Életből való menekülésben látott.
Fáradt voltam már, de ez elillant, és az eddigi értetlenségem is, amikor feleszméltem, miről is van szó !
Elege van, nincs kiút, nem akar élni!
Mit tehetek? Tehetek-e valamit egyáltalán? Kinek szólhatok? Szólhatok-e bárkinek? Gyógyszer… ? Van-e rá időm? Sürgősségi ellátás…? . mindez másodpercek alatt cikázott át az agyamon.
Csak nem elengedni! Így nem! - zakatolt bennem.
Oktatóm jutott eszembe, jó lenne, ha most itt lenne mellettünk az ő megnyugtató modorával, s tudásával, hogy melyik pontot kell szúrni. Igyekeztem visszaemlékezni a tőle tanultakra. Mivel idő nem volt rá, hogy felhívjam, a tanultak alapján az Akudetox 5 pontot szúrtam azután, hogy kolléganőmet sikerült elhívni hozzám, aki megengedte ,hogy megszúrjam a fülét, pedig pánikszerűen fél minden tűtől.
Beszélgettünk, s szegénykéből ömlött a panasz, a kilátástalanság, s mondogatta, hogy mennie kell. A tűk betétele után nagyon rövid idővel már láttam a hatást: a merev izmok kiengedtek, a zavaros, pánikszerű félelem kezdett eltűnni a szeméből. Az arcmimikája összerendezettebb lett, a tekintete is tisztult.
Ezt mesélte már a tűk kivétele után:
- Amikor ide jöttem, nagyon rossz gondolataim voltak, feszült voltam, ideges. Nagyjából öt perccel a tű betétele után megkönnyebbülést éreztem, jól esett sírni, a látásom is jobb lett. A lefekvés, relaxálás után gondolataim rendeződtek.
Tudom, hogy fontos vagyok és szeretnek!

3 óra elteltével kísértem ki a buszhoz megnyugodva. Nem lett ugyan megoldva a problémája , de már látott más lehetőséget is (és képes volt megfogalmazni), mint az Élet feladását!
Másnap telefonon érdeklődtem, hogy érzi magát?
- Köszönöm, nagyon jól vagyok, megnyugodtam, s képzeld el, ma még egy szál cigarettát sem szívtam el, pedig napi két dobozzal szoktam! Nem kívánom. Köszönöm, hogy segítettél.
Nem ismerte a fülakupunktúrát, nem is hallott korábban róla.
Két hét múlva elmesélte, hogy minden fontosat meg tudott beszélni a férjével, és a három évtizedes házasságuk ismét olyan lett, mint a kezdetben volt.
 
Budapest,2008-08-12
Dr. D. I. fülakupunktúrás addiktológus
 
______________________________
 
„(L)enni vagy nem (l)enni ?”
 
Krízis 28 évesen
 
A fiatal nő egy éve élt együtt a barátjával, aki nem akarta, hogy dolgozzon, ezért a hölgy megszüntette a munkaviszonyát. Első terhessége a közelmúltban spontán megszakadt, majd kb. 2. hónapja a kapcsolata is megromlott a partnerével. Lakása nincs.
Az eddig is vékony lány rövid idő alatt több kilót fogyott. Saját bevallása szerint depresszióba esett. Öt héten át hetente kétszer kapott akudetox kezelést.
Megszűnt a kiszolgáltatottság-érzése, munkát talált Ausztriában, albérletet keres, tervezi az életét!
Ambiciózus, kiegyensúlyozott, nem utolsósorban visszatért az étvágya, amitől két kilót hízott is azóta.”
 
Budapest, 2006.
 
______________________________
 
A selyemkendőjében (nem a hajában ) volt az ereje…
 
Az 54 éves nő férje hirtelen-váratlan elhunyt.
A vállalkozó férj volt a családfenntartó, a nő takarítónőként dolgozott. Fiuk akkor a harmadévet járta az egyetemen. A vállalkozást nem tudták tovább vinni, felszámolták. A gyász mellett megélhetési gondokkal küzdöttek; a hölgy kilátástalannak látta a jövőjét. Alig evett, fogyott, sírni elmondása szerint „nem tudott, nem volt ideje a gyásszal foglalkozni”. Nyugtatót és kedélyjavítót írtak neki, de lehangoltsága ellenére sem szívesen szedte.
Akudetox kezelést kezdtem nála. Az első kezelés során megnyugvást érzett, otthon pedig sírás tört rá, ami megkönnyebbülést hozott. A második kezelés után már kihagyta a nyugtatót, ismét sírt. A következő kezelések eredményeként a gyógyszereket teljesen elhagyta (szakorvosi beleegyezéssel), az étvágya visszatért, fogyása megállt. Még néha szokott sírni, de ez felszabadító érzéssel jár. Aki mostanában látja, egy vidám, mosolygós nőt lát.
Volt egy selyemkendője, amelyet mindig (még kánikulában is) a nyaka köré tekert, ha elment otthonról, mert biztonságérzettel töltötte el. A kezelések óta nem hordja. ..
Látja a megoldásokat, vannak céljai, a megélhetési gondjait igyekszik megoldani.
 
Budapest, 2008. 04.30.
Kapitány Andrea
fülakupunktúrás addiktológus
______________________________
 
A férjemet 2007. március 15-én veszítettem el, egy váratlan és nagy kiterjedésű agyvérzés következtében. Az eltelt idő során a hiánya és a hétköznapi problémák általában változó módon, hullámszerűen okoztak rossz napokat. Rám tört a lehangoltság, a kedvetlenség, a sírás – sose tudhattam, éppen mi váltja ki. Azt sem tudhattam előre, hogy ez az állapot napokig vagy hetekig tart-e. Az egyik ilyen napon (éppen természetgyógyász tanfolyamon ültem) az oktatóm - látva rossz állapotomat - felajánlotta, hogy megszúrja a fülem akupunktúrás pontjait. Nagyon rövid időn belül jelentős változást éltem meg. Elmúlt a lehangoltságom, nagyon jól éreztem magam. Este hazaérve nem lehetett kibillenteni a nyugalmamból, sőt szívesen teljesítettem lányom kívánságát, vigyem el vásárolni (reggel még nem volt tervbe véve). Óriási nyugalom volt bennem. Általában igen későn szoktam lefeküdni aludni, de most éjfél előtt, aludtam el. Az egész éjszakát nyugodtan, ébredések nélkül töltöttem. Még másnap reggel is olyan nyugalom volt bennem, hogy még a bosszantóan rosszul vezető autósok sem billentettek ki nyugalmamból, mint máskor: nem dudáltam, nem előztem meg őket.
 
Dr. Horváthné Benkovits Zsófia
Budapest, 2007.
 
______________________________
 
 
Nincs kiút?
 
Egy ismerősöm arra kért, hogy segítsek a barátnőjén, aki 135 kg, súlyos depresszióban szenved, munkanélküli, 5 gyerek édesanyja, a férje már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot. A térde, és a bokája is nagyon fáj, nem tud aludni és teljesen feladta, hogy kiutat találjon a problémáiból.
Elkezdtem kezelni a AKUDETOX 5 ponttal. Már a tizenkettedik kezelésen van túl. Fogyott 13 kg-ot, tud aludni, már nem látja kilátástalannak az életét, állásinterjún volt, kevésbé fájnak az izületei. Újra tud mosolyogni, megváltozott az életminősége.
Nagyon messziről utazik más naponta két órát azért, hogy kezelni tudjam, de boldogan jön, pedig 122 kg-val még mindig nem egyszerű mozogni. Azt mondja, nagyon örül, hogy „minden célja megvalósítható közelségbe került.”
 
2007. szeptember
Brünnerné Tarnóczy Klára
fülakupunktúrás addiktológus
 
______________________________
 
45 éves vezető beosztású férfi keresett meg.
Panaszai a következők voltak: 5 hónapja taró mindkét oldali mélyhangú fülzúgás, mely az esti, éjszakai órákban fokozódik illetve az alvásban, pihenésben is zavarja. Sokszor fel is ébred emiatt. Már sok orvosnál volt emiatt.
Kivizsgálása a protokollnak megfelelően megtörtént, szervi elváltozást nem találtak, panaszát pszichés eredetűnek véleményezték.Értágítós kezelést, szükség szerint nyugtató ill. altatószer használatát javasoltak neki.
Ezen szerek huzamosabb használatától ódzkodik. Megpróbáltuk a NADA 5 pont szúrását. Már az első héten panaszai lényegesen enyhültek,nem ébredt fel a fülzúgására, a 3. héttől pedig arról számolt be, hogy csak akkor veszi észre a zúgást, ha nagyon arra koncentrál. A panaszai a 8. héten szűntek meg teljesen. Azóta is jár heti egyszer kezelésre.
Esetem leírásával arra hívnám fel a kollégáim figyelmét, hogy az oly nehezen befolyásolható betegségnél is, mint a tinnitus, egyes esetekben pozitív eredményeket kaphatunk a NADA 5 pont kezelésével.
 
Dr. Barta Ildikó
orvos
______________________________
 
Dr. Horváth Balázsné
természetgyógyász
 
"Széchenyi Egészségügyi Központban tanultam a fülakupunktúrás addiktológiát. Jelentkeztem a képzésre, de nem hittem benne, s ezt el is mondtam a tanítómesteremnek . Meglepődtem, hogy nem sértődött meg, hanem higgadt hangon a következőt mondta. „Hinni Istenben kell, ezt pedig jól kell csinálni, az eredmény ezután már jön magától. Amennyiben mégsem, akkor ne a módszerben keresd a hibát, hanem magadban.” -mondta ezeket a szavakat olyan szeretettel és alázattal, nem volt más teendőm: elfogadtam, és ezt követően tettem a dolgomat.
Köszönöm neked István.
 
Most beszámolok neked két páciensemről, akiknél tanításaid, útmutatásosaid szerint tettem a dolgomat, természetesen nem a nyugati orvostudomány terápiái helyett, nem alternatív módon, hanem komplementer kezelésként!
 
Elsőnek egy nőbeteg: P. Károlyné 56 éves, 172 cm, és 137 kg.
Betegségei: Végtagmegtartó műtét 1987.

Izomzat rosszindulatú daganata 1987.
Állandó puffadások a hasban, epebántalmak, görcsök.
Vizeletcsöpögés
Cukorbetegség ( 2-es típus) 1990.
Cerebrovasculáris inzultus 1993-ban
Hypertonia
 
Bal femorális izomzatának egy részét eltávolították a rosszindulatú daganat miatt. Fájdalmai nem szűntek, állandó fájdalomcsillapítón, nyugtatón és altatón élt. 1998- ban eltávolították az alsó végtag nagyujját érdaganat miatt. Ekkor már megállapították, amennyiben tovább romlik az állapota, a második ujját is amputálni fogják. Rövidesen érzéketlenné vált a második ujj, és olyan fájdalom kísérte, hogy éjszakákat nem tudott aludni ezért az érdaganata miatt előjegyezték műtétre, melyre a beteg nem ment el. Cerebrovasculáris inzultusa miatt a betegnek beszédzavarai vannak. Kevés szóval próbál kommunikálni, de az is nehezen megy a dadogása miatt.18 éve alszik altatóval, szed nyugtatót és sok-sok fájdalomcsillapítót.
 
Felajánlottam számára a Széchenyi Egészségügyi Központban tanult NADA protokolt. Meglepő volt az eredmény. Első kezelés után már mondta, hogy altató nélkül aludt, és nyugtatót sem vett be. A fájdalomcsillapítóját is elfelejtette bevenni, mert elaludt, és csak reggel ébresztették a cukorbetegsége miatt, a gyógyszerét be kellett vennie. Negyedik kezelést követően elmondása szerint nem folyik be a vizelete. Tizedik kezelésnél ment onkológiai kontrollra, ahol szóba jött a lábujjának eltávolítása az érdaganat miatt, kontrollvizsgálatot végző Proffesszor Úr megdöbbenve állt az eset előtt, mert nem tapintotta a daganatot. Ezt az esetet megmutatta a medikáknak is, valamint rögzítésre került a beteg terápiás lapjára, „ miszerint az érdaganat visszafejlődése valószínűsíthetően az akupunktúrás kezelésnek tudható be.” Ezzel párhuzamosan visszatért az élet az amputálásra váró lábujjba. Has térfogata a kezelés alatt több mint 15 cm-rel csökkent, puffadása, epebántalma megszűnt. Pozitívum még, hogy a beteg dadogása lényegesen csökkent, és sokkal több szót használ. Csaknem folyékonyan beszél.
 

Másodszor egy férfibeteg: B. Károly 50 éves, 125 kg, és 165 cm.
 
Betegségei: Cukorbetegség ( 2-es típus)
Magas vérnyomás
Toxicus májártalom
Alvási zavarok ( dispnoe )
Mindkét alsó végtag teljes érzéketlensége
 
A Nitrokémia vegyi üzemében dolgozott évtizedeken keresztül mérgező anyagok között.Cukorbetegsége miatt teljesen érzéketlenné vált mindkét alsó végtagja. Nem volt sem melegérzet a lábában, sem pedig hidegérzet. Azt sem érezte, hogy van a lábán lábbeli, vagy nincsen. Nem érezte lába alatt a talajt, ezért a lakáson kívül nem járt, mert bizonytalan volt a járása, s több alkalommal volt emiatt balesete.
 
Felajánlottam számára is a NADA fülakupunktúrás protokolt. Második kezelés után nyugodt volt az alvása., jobb volt a közérzete. A hatodik kezelést követően azzal fogadott, érzi a lábával, hogy jön be az ajtó alatt a hideg, és tud cipőt húzni a lábára, és érzi is, hogy rajta van. Ezután már ő hívta a feleségét sétálni. Nyolcadik kezelés után a feleség azzal fogadott, idézem: „ Képzelje el, hogy a férjem mikor jöttem haza a munkából, táncolt a konyhában, és úgy „belémszerelmesedett”, hogy már nem bírom”. Közben a hasi térfogata folyamatosan csökkent, széklete rendeződött.
 
______________________________
 
Két esettanulmány, mely személyes tapasztalatom a NADA 5 pont pozitív hatásairól.

1. nyolcvan éves férfi, örökösen mérgelődő, az élet örömeit el nem ismerő, mindig a múltban élő, panaszkodó típus. Szer- függőségektől mentes... magas vérnyomása, állandó füllzúgás, érelmeszesedés, memóriazavarok, végtagok fájdalma miatt keresett meg. NADA 5 pontos kezelést alkalmazva, heti két alkalommal 1-1- órás kezelés, valamint állandó-tartós tűk segítségével a következő változásokról számolt be:
-nyugodtan átalussza az éjszakát, -hangulata egyre jobb, -életkedve visszatért, -végtagjaiban kezdi érezni a pozitív változást, -csökken a fülzúgása, családtagjai beszámoltak arról, hogy modora és hozzáállása kedves és érdeklődő lett, amit eddig soha nem tapasztaltak.
 
2. tizenkét éves fiú, fogyni szeretne. Táplálkozási szokásai átlagosak, azonban, esténként falási kényszer lesz rajta úrrá . Ezen szeretett volna változtatni, és megkeresett édesanyjával együtt. Az első NADA 5 pontos kezelés után már arról számolt be, hogy sokkal kiegyensúlyozottab, nyugodtabb, időben elalszik, és reggel vidáman ébred. A negyedik kezelés után örömmel újságolta, hogy egy számmal kisebb farmernadrágot vettek. A fülébe ültetett tűk, osztálytársai figyelmét is felkeltették, nekik is feltűnt, hogy Ricsi összeszedettebb, és a tanulmányi eredményei is javultak. Múlt alkalommal elmesélte, hogy egyáltalán nincs már evési kényszere, nagyon jól érzi magát a bőrében, az iskola orvos, akihez kötelező vizsgálatra ment, felfedezte a fülében a tűket, és ezt mondta: Akupunktúra? Az nagyon jó!
 

Garbac Ildikó
 
______________________________
 
"Szeretném megosztani az örömöt, amit az alábbi két
páciensemnél alkalmazott NADA-protokollal sikerült elérni.
 

Cs.E. 54 éves nőbeteg már csaknem 20 éve szedett különböző nyugtatókat. Az utóbbi években egymást követő családi tragédiák után csak több antidepresszívum és feszültségoldó gyógyszer mellett volt relatív egyensúlyban, altatóval aludt. A projektorientált személyiségű E. érdekes feladatot kapott. A munka egész napját kitöltötte, a napi rutinfeladatait elhanyagolta, csak a munkájával tudott foglalkozni. Az altató mellé szedett nyugtatóval sem tudott négy öránál többet aludni, mert a feladat eszébe jutott és csak azzal tudott foglalkozni.. Reggel kimerültem ült a számítógép elé dolgozni. A két hétig tartó álmatlan éjszakák és feszült nappalok után a NADA 5 pont megszúrását követően teljesen megnyugodott. Az éjszaka jól aludt. A feszültség érzése csak 2-3 nap múlva tért vissza, ekkor kérte az újabb kezelést. Az egész napos számítógépes munka utáni szemkönnyzése megszűnt , szemkáprázása csökkent.. Kiszámítható stresszhelyzetek előtt azóta is rendszeresen kéri kezelését.
 
T. F. 49 éves férfinél lázas állapotot követő kivizsgálás után egyik veséjében tyúktojásnyi, a másikban több, kisebb követ találtak. A kő mérete miatt mielőbbi műtétet javasoltak. F.-et a műtétet megelőző kivizsgálások türelmetlenné tették.A kezelést nyugtatás céljából kezdtük meg. Valóban megnyugodott, de a szúrás után vizeletében apró homokszemcséket is látott. A rendkívül nagy méretű kő miatt végül többhetes tervezés, számos konzílium előzte meg a műtétet. A bizonytalanságtól F. egyre bizalmatlanabbá, feszültté vált. Egy héttel a tervezett műtét előtt másnaponta szúrtam az 5 pontot. F. korábban nehezen szánta rá magát bármilyen egészségével kapcsolatos beavatkozásra, de az akupunktúrás kezelést ő kérte. A műtét végül a várakozásokkal ellentétben együlésben elvégezhető volt, és szövődménymentesen zajlott.
 
Nem biztos, hogy jól át tudtam adni, hogy ezek milyen csodálatos esetek , de ezeknek az embereknek egészen biztos, hogy ha nem is megváltást, de nagyon sokat jelentettek a kezelések. Köszönöm, hogy megtanítottál, hogy hogyan tudok egyszerűen segíteni."
 
Dr. Kis Barbara
orvos
 

______________________________
 
 
"Őszike idén lesz ötven éves, energikus, kisebb egészségügyi problémákkal és 28 kg súlyfelesleggel küszködő értelmiségi hölgy. A NADA protokoll 5 pontjának alkalmazásával (hetente egyszer kap állandó tűket) és ésszerűsített táplálkozással az első 12 nap alatt fogyott 4 kg-ot, majd a második hét végére 5,5 kg-ot. Otthonra 30 perces, naponta végzendő jógagyakorlatsort állítottam össze. Fogyását a környezete is észrevette és szóvá tette, ezt követően szárnyakat kapott és már kis megingások sincsenek.
 
Nagymama 78 éves, nagyon jó karban és egészségben lévő hölgy, aki térde fájdalmával keresett meg. Heti két alkalommal találkozunk, ekkor a NADA protokoll 5 pontját alkalmazom. Gyakorlatilag az első kezelés eredményes volt, de kértem, hogy fogyasszon kevesebb állati fehérjét. A harmadik találkozásunkra már fájdalom-mentesen érkezett, de a biztonság kedvéért megállapodtunk, hogy még kétszer jön, heti egy-egy alkalommal.
 
Ludwig 56 éves, seborrheával (elsősorban a nazális redőben, de a hallójárat is érintett volt), fejbőr-korpával keresett meg, Hetente alkalmazzuk a NADA protokoll 5 pontját, illetve kértem az állati fehérje, a tej és tejtermékek csökkentését. Negyedik találkozásunkra arca, füle tünetmentes, a hajas fejbőr is jelentősen javult (direkt fekete zakóban érkezett!). Bár eredendően szkeptikus, kezdi hinni, hogy meggyógyulhat."
 

B. R.
 
______________________________
 
 
- 63 éves hölgy (édesanyám) ez év áprilisában epehólyag eltávolításon esett át. A műtétet követően, bár a műtéti terület gyorsan és szépen gyógyult, mindfen étkezés után hasi dyscomfort érzés maradt vissza, kis mennyiségű étel elfogyasztása után már teltségérzés, hányinger, émelygés jelentkezett, mely miatt nem tudott kellő mennyiségű ételt elfogyasztani, így folyamatosan fogyott. A NADA 5 pont beszúrását követően néhány órával ezek a panaszok teljesen megszüntek, jóízüen tudott étkezni, ami nagy örömet okozott számára hetek óta tartó elégtelen táplálkozását követően. Már amennyiben eszébe jutott, hogy itt az evés ideje. Úgyanis mintegy "mellékhatásként" teljesen megszünt az éhségérzete. Tartós tűi 1 hét után kerültek ki a füléből (ezidő alatt végig tudatosan kellett figyelni arra, hogy rendszeresen étkezzen, mivel éhes nem volt, az elfogyasztott étel azonban nem okozott panaszokat). Ezt követően azonnal visszatért az éhségérzete, a hasi panaszok azonban nem jelentkeztek a továbbiakban, valamennyiünk nagy örömére.
 
- 42 éves hölgy ismerősöm azzal a kéréssel fordult hozzám, segítsek számára, mivel az utóbbi hónapokban lehangoltnak, feszültnek érzi magát, önbizalomhiánnyal küzd, ezt alakja, néhány felesleges kiló is erősíti. Évekkel korábban, magánéleti krízis időszakában átélt már mély depressziót, emiatt többféle gyógyszert, antidepresszánt, nyugtatót írtak fel számára, melyből az előirtnál gyakran többet vett be, elmondása szerint gyógyszerfüggővé vált, melyről csak nagyon nehezen tudott lemondani. Évek óta nem szed gyógyszert és jelenleg sem szeretne gyógyszerhez nyúlni. A fülakupunktúrát ajánlottam számára, melyet készséggel elfogadott. A NADA 5 pont beszúrását követően , már kb 1 órával jelezte, hogy furcsán megkönnyebbültnek érzi magát, nem szorong a másnapi feladati miatt. A hölgy egy virágüzletet vezet és komoly gondot okozott számára beosztottjainak irányítása, inkább megcsinált helyettük mindent, minthogy határozott utasításokat adjon. A kezelés hatására szorongása megszünt, felszbadaultnak és magabiztosnak érezte magát, új munkamegosztást dolgozott ki, melyet a beosztottjai elé vitt és azt be is vezették. Éhségérzete szintén csökkent, így sikerült néhány felesleges kilótól is megszabadulni.

Ez a két eset is jelzi a NADA pontok széles terápiás felhasználási lehetőségét és komoly sikerélményt okozott számomra, örömet a pácienseimnek egyaránt.

Köszönöm , hogy lehetővé tetted számomra az akupunktúra alapjainak elsajátítását, ami úgy tűnik remekül kiegészíti orvosi munkámat új terápiás eszközt adva számomra.
 
Dr. Pölös Krisztina
ideggyógyász
 

Vezetői tréningek / közérzetjavító programok
 
„Mit nyújthat?
 
Multinacionális cégnél dolgozom immár 12 éve, ahol rendszeresen részt veszek különféle tréningen. Ezek több napon át, napi kb. 7-8 órában tartanak. Bizony a nap végére a hallgatóság nagy része igen csak fáradt.
Mivel, úgy gondolom, hogy van összehasonlítási alapom a tréning elvégzésének eredményeként, nagyobb terhelhetőséget tapasztaltam. Az egyébként fárasztó nap végén sokkal frissebb voltam, mint más esetben, vagyis az intenzív szellemi megterhelés sokkal kevésbé volt fárasztó.”
 

Dr. Kárász Anikó
fogorvos
 

Széchenyi Egészségközpont Természetgyógyász Akadémiája

Ne maradjon le semmiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

captcha 

Természetgyógyász Akadémia

Kérdése van, bizonytalan? Kérdezzen bátran!

  • Hot line: +36 30 243-3932

Kövess minket

Ott vagyunk a FaceBook-on is! Olvassa információinkat!