Láttam, s éreztem, a mosoly, a zavar mögött valami lappang.
Igyekeztem befejezni a munkám, s megkértem őt, hogy várjon, mert szeretném, ha segítene nekem valamit, és ezt meg kell beszélnünk.
Csakhamar tiszta lett előttem a szokatlan viselkedése.
Krízisbe került, s kiutat csak az Életből való menekülésben látott.
Fáradt voltam már, de ez elillant, és az eddigi értetlenségem is, amikor feleszméltem, miről is van szó !
Elege van, nincs kiút, nem akar élni!
Mit tehetek? Tehetek-e valamit egyáltalán? Kinek szólhatok? Szólhatok-e bárkinek? Gyógyszer? Van-e rá időm? Sürgősségi ellátás? - mindez másodpercek alatt cikázott át az agyamon.
Csak nem elengedni! Így nem! - zakatolt bennem. Oktatóm jutott eszembe, jó lenne, ha most itt lenne mellettünk az ő megnyugtató modorával, s tudásával, hogy melyik pontot kell szúrni. Igyekeztem visszaemlékezni a tőle tanultakra. Mivel idő nem volt rá, hogy felhívjam, a tanultak alapján az Akudetox 5 pontot szúrtam azután, hogy kolléganőmet sikerült elhívni hozzám, aki megengedte, hogy megszúrjam a fülét, pedig pánikszerűen fél minden tűtől.
Beszélgettünk, s szegénykéből ömlött a panasz, a kilátástalanság, s mondogatta, hogy mennie kell. A tűk betétele után nagyon rövid idővel már láttam a hatást: a merev izmok kiengedtek, a zavaros, pánikszerű félelem kezdett eltűnni a szeméből. Az arcmimikája összerendezettebb lett, a tekintete is tisztult.
Ezt mesélte már a tűk kivétele után:
- Amikor ide jöttem, nagyon rossz gondolataim voltak, feszült voltam, ideges. Nagyjából öt perccel a tű betétele után megkönnyebbülést éreztem, jól esett sírni, a látásom is jobb lett. A lefekvés, relaxálás után gondolataim rendeződtek.
Tudom, hogy fontos vagyok és szeretnek!
3 óra elteltével kísértem ki a buszhoz megnyugodva. Nem lett ugyan megoldva a problémája , de már látott más lehetőséget is (és képes volt megfogalmazni), mint az Élet feladását!
Másnap telefonon érdeklődtem, hogy érzi magát?
- Köszönöm, nagyon jól vagyok, megnyugodtam, s képzeld el, ma még egy szál cigarettát sem szívtam el, pedig napi két dobozzal szoktam! Nem kívánom. Köszönöm, hogy segítettél.
Nem ismerte a fülakupunktúrát, nem is hallott korábban róla.
Két hét múlva elmesélte, hogy minden fontosat meg tudott beszélni a férjével, és a három évtizedes házasságuk ismét olyan lett, mint a kezdetben volt.
Budapest, 2008-08-12
Dr. D. I. fülakupunktúrás addiktológus